Silverfall - a játék

Tudomány vagy Természet

Nelwë világa a gőzgép feltalálása óta két egymással szemben álló filozófiára szakadt szét: így vannak a természet támogatói és a tudomány támogatói. Eljött az az idő, amikor mindenkinek választania kell egy tábort.

A Technológia útja a fejlődésre összpontosít: uralják a gőzt, az elektromosságot, a repülő gépeket és az alkímiát, de teljesen figyelmen kívül hagyják a környezetüket. A fejlődés, amit elértek, a természettől függ.

A Természet útja a földhöz és az ősi animista hagyományokhoz való visszatérést hirdeti. A technológia minden formáját el kell pusztítani, mert az ártalmas. A környezettel való szoros kapcsolat és a természet egyensúlyának tisztelete alapvető. De ez a természettel való harmónia a fejlődés fogalmát teljesen kizárja.

Míg a játék elején a játékos az egyik semleges frakcióhoz tartozik, a kalandok során választania kell egy oldalt. Számos másodlagos küldetés, illetve számos párbeszéd és úti tárgy (levél vagy szög) teszi lehetővé, hogy a karakter hűség pontokra tegyen szert az egyik vagy a másik oldalon.

 


Silverfall PC

Silverfall egy mérhetetlen, rendkívül nagy terepen játszódó szerepjáték egy elbűvölő univerzumban. Egy királyságban, ahol a természet és a technológia szemben áll egymással, a gonosz erői mágikus helyeket foglalnak el, hogy átvegyék hatalmukat.

Egy hőst testesítünk meg és fantasztikus, számos küldetéssel teli kalandok során haladunk előre a történetben. Fedezz fel egy fantasztikus világot és tárj fel egy újszerű, mágikus környezetet. Készülj fel a megszámlálhatatlan rémisztő teremtménnyel és félelmetes főnökökkel való összecsapásra, melyek Nelwë királyságában élnek. Fejleszd ki a több, mint 130 mágikus és egyéb képességedet és vedd körül magad a legjobb társasággal, hogy képes légy harcolni a Pusztítás Rendjének eljövetel ellen.

  • Alkosd meg és szabd személyre a hősödet (arc, nem, bőr, haj...) a 6 elérhető faj közül (ember, tünde, goblin, troll, törp és gyíkember)
  • Kalandozz szabadon hősöddel, szint korlátozások nélkül és több, mint 130 elérhető képességgel és varázslattal
  • Harcolj több, mint 100 típusú teremtménnyel és főnökkel
  • Fedezd fel szabadon a lenyűgöző és óriási Hősi Fantasy világot! Felhőváros lebegő létesítményétől Blazis városának vulkanikus tájaiig, tárd fel az eddig még nem látott mágikus helyeket.
  • Természet, vagy Technológia? A küldetések során hozott döntéseid befolyásolják a világot.
  • Építs csapatot! A küldetéseid teljesítéséhez 2 társtól is kaphatsz segítséget.
  • Akár 8 játékos is játszhat együtt a többjátékos módban akár LAN, vagy Internet kapcsolaton keresztül, együtt kalandozhattok, vagy PvP karakterrel harcolhattok az arénában.

 


Természet vagy Technológia?

Ahhoz, hogy győzzön, a játékosnak oldalt kell választania a két nagyhatalom közül, amely ma megosztja a világot: természet és technológia. Kalandjai során minden küldetés közben a játékosnak döntéseket kell hoznia, amely vagy az egyik, vagy a másik út felé vezet. A döntések több módon is befolyásolják a játékot:

  • Különböző szövetségesek felbérlése a végső csatára. Felhőváros goblinjai segítenek neked, hogy a technológiát választod, Gaian Vademberei segítenek akkor, ha a természetet választod.
  • Különböző fegyverek és páncélok befolyásolják a csatákat és a játékos vizuális megjelenését.
  • Két különböző képesség vonal nyújt 10 speciális lehetőséget (lycanthropy vagy implantálás, rovar idézés vagy röntgensugárzás...) Ezek a képességek nem elérhetők azon játékosok számára, akik nem választottak oldalt, illetve ha választottál oldalt, csak az ahhoz tartozó képességek tanulhatók meg. Egy játékos, aki a lycanthrophy képességet használja az implantálás helyett, nem úgy fog harcolni, mint aki az ellenkezőjét választja. A Lycanthrophy megnöveli a karakter erejét és harci sebességét és az "őrjöngés" képességgel ajándékozza meg. Nagyon érdekes azon karakterek számára, akik nem fejlesztették fizikai képességeiket túlságosan, mivel ez alkalomadtán igen hatékony közelharci tulajdonságokat nyújt számukra. Ha az implantálás kerül kiválasztásra, speciális képesség bonuszokat kínál. Például egy mechanikus kar távolsági harcban pontos lövést és lőfegyverek használatát teszi lehetővé.
  • Silverfall, a legfontosabb város változásai a játékos beállítottságának megfelelően. A város akképpen változik megjelenésében, a kereskedők nem ugyanazokat a termékeket kínálják, stb...

Silverfallban egy egész sor képesség felszabadul (fokozatosan a karakter fejlettségének megfelelően), amely nem elérhető, ha a másik oldal kerül kiválasztásra (de a játék újra játszható a másik oldalon is).


Társaság és játékmenet

A társaság a bajtársakat jelenti, akik többé-kevésbé hatékonyan segítik a karaktert a küldetések során. Hatékonyságuk közvetlenül a karakter és a társasága közötti kapcsolat szorosságától függ. Minél erősebb a kötés, annál hatékonyabbak a csapattársak a harcban. A játékosnak ezért jó kapcsolatot kell kiépítenie társaival a küldetések és párbeszédek során. A bajtársak különbözősége és saját személyiségeik teljesen személyre szabottá teszik a kapcsolatok kialakításának módját.

Számos másodlagos küldetés is közvetlenül a karakter bajtársaihoz kötött, így adva még több mélységet a játékhoz. Egy új csapattag új küldetéseket hoz. Egy rendkívül elkötelezett társ több küldetést fog adni, mint egy közömbös.

A társak minél inkább kiegyenlítik a karakter erősségét és gyengeségét, annál nagyobb a siker lehetősége. A játékos elő is írhat egy támadási "magatartást" a csapattársai számára a harc elején (támadás, védekezés, semleges, készenléti, stb.) A társak személyisége, képességei és tulajdonságai, a viselkedésük testreszabása és hatékonyságuk a velük kialakított kapcsolat típusa szerint változik, illetve van némi befolyásoló hatása a harcban való részvételükre.

 

Forrás: hivatalos oldal

A hivatalos oldal megszűnt, a www.silverfall.jatekoldal.net az egyetlen angol nyelvű oldal, mely tartalmaz minden, az egykori hivatalos oldalon megtalálható információt!!!