Hasadt völgy

Hasadt völgy falva

Miután Farglowban megtörtént a beavatásunk, azonnal Hasadt Völgybe indulunk, mert a falusiak segítséget kértek a Sárkányvadászoktól. Ugyanis többen jelentették, hogy Sárkányt láttak. A történetnek ebben a szakaszában először is ki kell derítenünk, hogy valóban Sárkányt láttak-e, és ha igen, akkor merrefelé. A beavatásunk után szembe kell néznünk a holtakkal is, hogy lecsillapítsuk a bennünk növekvő zűrzavart és képesek legyünk elviselni borzalmas látványukat. Miután kiderül, hol lapul a Sárkánylovag, Rhode és Marius néhány emberrel odarohan és parancsba adja, hogy kövessük. Na, ekkor kezdődnek a mi igazi kalandjaink! Ugyanis a haláltusáját vívó Talana úrnő még utolsó erejével átadja nekünk hatalmát, minek következtében belőlünk is gyűlölt Sárkánylovag lesz. Meg kell ismernünk Talana célját, és a főellenségünk, Damian nyomába kell erednünk. Még ebben a régióban összefutunk Damian ellenségével - aki a mondással ellentétben NEM a barátunk! -, aki első döbbenetében elmenekül előlünk. S végül Maxos templomában rendesen próbára tehetjük képességeinket, amíg onnan kijutva átkerülünk utunk következő helyszínére, az Őrszem szigetre.

 

Bunkó banda - Band of Brutes

Küldetésadó: Tim/Elsa, a felszolgálólány

Egy faluban először is a fogadóba érdemes ellátogatni, hiszen ott lehet a legtöbb információhoz jutni. Azonban amikor bemegyünk, azzal kell szembesülnünk, hogy az ivó üres! Ha Timhez, a fogadóshoz, vagy lányához, Elsához - ő a felszolgálólány - lépünk, akkor azonnal elpanaszolják, hogy néhány Kutató bevette magát a fogadóba és állandóan inzultálják a vendégeket - és persze Elsát. Ha odamegyünk a négy részeg Kutatóhoz, és móresre akarjuk őket tanítani, mind a négyen felállnak és nekünk akarnának esni. Ekkor megjelenik Louis kapitány és leszidja az embereit. Ekkor többféleképpen is megoldhatjuk a helyzetet. Ha beáruljuk a katonákat, Loius azonnal elküldi őket troll irtásra. Azonban ha kissé finoman fogalmazunk és nem mártjuk be a katonákat, akkor a barakkba küldi őket - és később még beszélhetünk velünk. Ezután a vendégek elkezdenek visszaszállingózni és Tim igen "hálás" lesz nekünk. Sőt még árait is lecsökkenti.

Jutalom: 113 xp, 80 arany, 1 további lehetőség

 

Loius rejteke - Loius' Stash

Küldetésadó: Merrill

Ha a Fekete Vadkan fogadóban nem mártottuk be a Kutatókat Louisnál, akkor keressük fel őket a kaszárnya felső szintjén. Ott beszéljünk Merrillel, aki elárulja nekünk, hogy Louisnak van egy titkos rejteke, ahova a kápolna melletti csapóajtón lehet lejutni, és a kapitány ezt a csapóajtót néha nyitva felejti. Ezután ha megnézzük, a csapóajtó nyitva lesz. Menjünk le. Itt találunk néhány csontvázat, őket csapjuk le, fosszunk ki minden ládát, ládikát, széttörhető tárgyat, majd az utolsó helyiségben megtaláljuk Loius övét, ami egy igen jó kis darab. A küldetés ezzel fejeződik be.
Ezután ha még van bőr a képünkön, akkor beárulhatjuk a Kutatókat Louisnak, hogy elárulták az ő rejtekhelyét. Na ezután már tutira mennek trollt ölni. És tényleg! Amikor később Lovis tornyánál járunk és az úgynevezett "főbejárattól" jövünk le a dombon az út felé, akkor megláthatjuk szegény embereket, amint egy óriási trollal hadakoznak. A legszörnyűbb, hogy bele se tudunk avatkozni, tehát csak azután vághatjuk le a trollt, hogy ők már mind meghaltak. Viseljük a döntésünk következményeit.

 

Egy font húsért - For a Pound of Flesh

Küldetésadó: Locke

No, de térjünk vissza a Fekete Vadkanba, a visszatérő vendégekhez. A bejárat melletti asztalnál fog ücsörögni/álldogálni Locke, az uzsorás kereskedő. :-) Felvázolja a helyzetet: Keane-nel, az egyik őrrel megegyeztek, hogy ad neki pénzt, cserébe az őr hoz neki nyulat. A pénzt az őr elvette, de nyulat azt nem hozott Locke-nak. A feladatunk az lenne, hogy kiverjük Keane-ből Locke pénzét, ha már nyulat nem hozott neki. Ezt a küldetést csak egyféleképpen lehet megoldani: ha Keane szívhez szóló kérését figyelmen kívül hagyjuk és jusztis elvesszük tőle a pénzt és visszaadjuk azt az amúgy is gazdag és rendkívül kapzsi kereskedőnek. Locke ettől boldog lesz, még az árait is csökkenti nekünk.

Jutalom: 1 választási lehetőség

Ha a szívünkre hallgatunk, és engedünk Keane-nek, mivel egyébként teljes mértékben igaza van, akkor a küldetést ugyan elbukjuk, de megtudjuk tőle, hogy van egy szekere, amit Locke gyakran meglátogat és mindig azt motyogja, hogy "Arany, még több arany". Így hozzáférhetünk Locke szerekerének tartalmához.

 

A nagyobb vadász - The Greater Hunter

Küldetésadó: Bátor Sir Robin

A Fekete Vadkan karzatán ácsorog egy arrogáns fickó, a neve Sir Robin, a bátor. Ha szóba elegyedünk vele, felemlegeti, hogy ő a legnagyobb vadász a vidéken, hiszen a fogadó névadó szörnyét is ő ejtette el. Ezzel tulajdonképpen kesztyűt dob az arcunkba, úgyhogy feltétlenül felül kell múlnunk a teljesítményét! :-) Ezt akkor tudjuk majd megtenni, amikor Hasadt Völgyben kolbászolunk és Bellegar arénáiban harcolunk a rímelő mágus teremtményeivel. Az egyik alkalommal egy démont idéz meg ellenfélnek. Ettől tudunk majd szerezni egy démon karmot, amit ha megmutatunk Robinnak, kissé leesik az álla. Viszont az első megrázkódtatás után becsülettel bevallja, hogy mi jobbak vagyunk és még a kesztyűjét is átadja nekünk.

Jutalom: 1500 xp, 320 arany, mágikus kesztyű, 1 további lehetőség

 

Lovis kifosztása - Lovis' Loot

Küldetésadó: Romon atya

A kápolna előtt mászkál Romon atya, akivel a Sárkány észlelések kapcsán úgyis beszélnünk kell. Őt azonban jobban érdeklik a varázstárgyak, mint holmi sárkányok. Sőt kifejezetten érdeklődik a Lovis elhagyatott tornyában esetlegesen található mágikus dolgok, melyeket tanulmányozhatna. Ha elvállaljuk ezt a feladatot, akkor később érdemes ezzel foglalkoznunk, amikor Hasadt Völgyben amúgy is be kell jutnunk Lovis tornyába. Ekkor a legfelső szintre kaptassunk majd fel, ahová csak gyalog lehet feljutni. Itt a fegyvertárba lépünk majd be. Lesz itt egy csontváz is, Carlin, aki hajdanán Lovis nagyúr kovácsa volt, de az átok vele sem tett kivételt, így ő is evilágon maradt. Ha nem kergetjük őrületbe, amitől széthullna, akkor kereskedhetünk vele - elég jó cuccokat árul.
A lényeg azonban, ugorjunk be abba a kamrába, ahonnan lángok csapnak ki. Ne időzzünk itt sokat, hiszen mi is égni kezdünk. Mindjárt menjünk jobbra szemközt a falhoz, és nyomjuk be a kapcsolót a falban, aztán húzzunk is ki innen. Ekkor megjelenik egy látókő a terem közepén. Ezt vegyük magunkhoz, mert ezt kell elvinnünk Romon atyának.
Ezután két dolgot tehetünk. Ha csak simán átadjuk a papnak, akkor a játék folyamán ő eltűnik, és csak egy papírt találunk, amiből kikövetkeztethetjük, hová lett. Lovis tornyának aljában van egy tömlöc, vagy kínzókamra. Itt fogjuk Romon holttestét megtalálni. Ha azonban jó alaposan belenézünk a látókőbe, amikor az a birtokunkba kerül, akkor az leteleportál minket a torony tömlöcébe, ahol mindjárt szembe találjuk magunkat Toshan szellemével. Mindegy mit mondjunk, úgyis megtámad minket, úgyhogy végezzünk vele, csak ne feledkezzünk meg még idejében a gondolatolvasásról! ;-) Ezután kifelé menet aktiválhatjuk a 2 piedesztált, és az ekkor megidézett förtelmeket bedarálhatjuk. Ezután a megjelent lépőkövekre felugrálva nyomjuk meg a kijárat feletti gombot. Ekkor aláereszkedik három fegyver, melyek közül egyet kiválaszthatunk: buzogány, egykezes kard, pajzs. Egyik se nagy durranás. Ezzel viszont nem csak magunknak tettünk jót, de Romon atyának is, aki így életben marad. :-)

Jutalom: 1350 xp, 240 arany, 1 további lehetőség

 

Disznómentés - Saving the Bacon

Küldetésadó: Folo

Néhány lépésre a kápolnától találjuk Folo házát, melynek kertjében a malacok közt ott vitatkozik Folo, a disznótenyésztő Richarddal, az alerothi bajnokkal. Ezután beszélhetünk Foloval, aki kikönyörgi tőlünk, hogy mentsük meg a rózsaszín szíveszottyait, akiket a csúf, gonosz Kutatók elkommunizáltak tőle, hogy magukkal vigyék Folyóvárosba élelem gyanánt.

  1. Ha úgy döntünk, segítünk a szegény falusinak, akkor azt az instrukciót kapjuk tőle, hogy menjünk a Kevin nevű malac közelébe és súgjuk a fülébe a "Rózsabimbó" szót. Ezután menjünk Jackson tanyájára, s ott ha megkísérlünk Kevin közelébe menni, három Kutató feltartóztat minket. Kétféleképpen távolíthatjuk el őket ideiglenesen: vagy azt mondjuk, hogy valami bögyös szüzeknek segítségre van szükségük az erdőben, vagy Rhode-hoz küldjük őket. Amíg távol vannak, megejthetjük a disznó menekítést. Amikor dolgavégezetlenül visszajönnek, rácsodálkoznak a malacok hűlt helyére, s mikor rákérdeznek, akármivel elbagatlizálhatjuk. Szóljunk vissza Folonak, hogy a disznói biztonságban vannak.
  2. Ha nem akarunk a malackákkal foglalkozni, de azért hasznot remélünk az ügytől, akkor elmehetünk Louishoz is, és beárulhatjuk neki Folo tervét, és dicsőíthetjük magunkat, hogy mi ezt visszautasítottuk. Cserébe jutalmat kapunk.

Jutalom (mindkét esetben): 450 xp, 160 arany, 1 további lehetőség

 

Szívtipró - Hearttaker

Küldetésadó: Richard

Kicsit tovább sétálva Folotól összefuthatunk a fel-alá mászkáló Richarddal. Miután végighallgattuk, hogy ő Aleroth büszkesége, a legnagyobb bajnok stb., egy gyűjtögetős feladatot is felszedhetünk nála. Ez rendkívül egyszerű. Ha kimegyünk majd a faluból, rengeteg goblinnal kell majd harcolnunk. Némelyiküktől zsákmányként beszerezhető lesz egy-egy goblinszív. Ezeket a goblin szíveket kell Richardnak elhozni. Alapból Richard 50 aranyat kínál darabjáért, de ha beleolvasunk a gondolataiba, akkor az első szállításnál megpendíthetjük, hogy Alerothban sokkal többet lehetne kapni érte. Ekkor némileg fanyalogva felemeli az árat 150 aranyra.

Jutalom: 50 xp, 50/150 arany

 

Bőség vagy éhség - Feast of Famine

Küldetésadó: Richard

Miután leszállítottuk az első goblinszívet Richardnak, egy újabb küldetést is felvehetünk tőle. Megtudhatjuk, hogy Jackson farmján étel- és italkészleteket halmoztak fel a Kutatók, amit mind Folyóvárosba akarnak szállítani, ahol állítólag éhínség van. Igen ám, csakhogy Alerothban is történtek szerencsétlenségek és ott is éheznek az emberek. A feladatunk az lenne, hogy tegyük el az útból az őröket és szóljunk Egérnek, hogy mehet a szállítmányért. Menjünk hát Jackson tanyájára. Az őröktől a következő módokon szabadulhatunk meg:

  1. Megvesztegetjük őket 100 arannyal.
  2. Beleolvashatunk Lomax gondolataiba és előadhatjuk neki, hogy az általa imádott Elisabeth nagyon hiányolja.
  3. Megküzdhetünk a három őrrel egyszerre.

Miután a szimpatikusnak vélt módon eltávolítottuk az őröket, szóljunk előbb Egérnek, aki a tanyával szemközt egy hatalmas fa alatt toporog, aztán térjünk vissza Richardhoz.

Jutalom: 450 xp, 160 arany, 1 további lehetőség

 

Buad vér - Buad Blood

Küldetésadó: Upton (Buad)

Ugorjunk most be a malomba. Menjünk fel az emeletre. Ott találjuk Upton molnárt, meg a lányát, Lindát. Beszélgessünk Uptonnal, olvassunk bele a gondolataiba, majd a fal mellett álló üstből rámoljuk ki a salátákat. Az alján ott lesz a pince kulcsa. Ezzel menjünk le az alagsorba, ott találunk majd egy hatalmas fát, Abanayabart, az alkimistát (igen, a fa az alkimista!). Dumcsizzunk vele is, s tőle megtudjuk, Upton nem Upton, hanem Buad, aki Uptonra változtatta a nevét. No, hát ezt ugye tisztáznunk kell a fickóval. Menjünk vissza hozzá, és vitassuk meg a dolgot. Igen, beismeri, ő Buad. Régen egy bérgyilkos rend vezetőjét kellett volna meggyógyítania, de nem sikerült, s ezért üldözni kezdték. De most jobban fél, mint valaha, mert úgy tűnik, a nyomára akadtak. Sebaj, majd mi megvédjük. Hogy kiderítsük, hol lehetnek most a bérgyilkosok, néhány emberrel beszélnünk kell. Kezdjük a lányával, Lindával. Őt tovább küld minket Romon atyához, Rodney kapitányhoz és Rose-hoz, Folo feleségéhez. Igazából ő a kulcs, a többiek nem tudnak hasznos információval szolgálni. Azonban Rose hallotta suttogni a gyilkosokat, hogy a leégett kápolnánál találkozzanak. Menjük hát oda. Ott csak egy embert találunk majd, Jesse-t. Mindegy, mit mondunk, úgyis nekünk támad, de az az ő baja. Ezután teperjünk vissza a malomba, és valóban ott találjuk Antumbrát, a bérgyilkosnőt is a földszinten. Innen két megoldás lehetséges.

1. Megöljük Antumbrát, s ezzel megmentjük Buadot és Lindát.
Jutalom: 450 xp, 160 arany, 1 további lehetőség

2. Segítünk a banditának, de akkor meg kell ölnünk Buadot és Lindát.
Jutalom: 450 xp, 1 további lehetőség

 

Hajtóvadászat - A Hunting We Shall Go

Küldetésadó: Rodney kapitány

A kaszárnyában megtaláljuk Rodney kapitányt, aki felhívja figyelmünket arra, hogy számos veszélyes bűnöző garázdálkodik Hasadt Völgyben, akiktől mindenki retteg. Ha megtekintjük a Körözöttek listáját, akkor a következő ellenfelek levadászását tűzhetjük ki célul:
Hjalmar - bizonyítékul a maszkját kell elhoznunk. Jutalom: 450 xp, 160 arany, 1 további lehetőség
Hallorn - bizonyítékul a gyűrűjét kell elhoznunk. Jutalom: 1350 xp, 240 arany, 1 további lehetőség
Yup'ik - bizonyítékul a botját kell elhoznunk. Jutalom: 1500 xp, 320 arany, 1 további lehetőség
Vipera - bizonyítékul a kardját kell elhoznunk. Jutalom: 1500 xp, 320 arany, 1 további lehetőség
Jagon - bizonyítékul a nyakláncát kell elhoznunk. Jutalom: 1500 xp, 320 arany, 1 további lehetőség
Ezek közül a történet első, kezdeti szakaszában csupán Hjalmart tudjuk elérni, a többiek a völgy azon részében találhatók, ahova csak az Arbennel való küzdelem után juthatunk el. Azonban ha mindegyik bűnözőt kivégeztük, és mindegyikük haláláról át is adtuk a bizonyítékot, akkor elég rendes jutalomban részesülünk - a fejenként felkínáltakon kívül is.

Jutalom: 1500 xp, 960 arany, Jurak kapitány páncélja, 2 további lehetőség

 

Irány a banditák búvóhelye - Into the Bandit's Den

Küldetésadó: Louis

Szintén a kaszárnyában találjuk meg Louis parancsnokot, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy leszámol a Hasadt Völgyben garázdálkodó banditákkal - az utolsó szálig. Ehhez azonban előbb ki kellene derítenie, hol van a táboruk. Számos kémet küldött már ki, de csupán annyit értek el, hogy elfogtak egy banditát. A fondorlatos parancsnok most azt találta ki, hogy meg kell szöktetni a rabot, így férkőzve a bizalmába, s az majd elárulja a rejtekhelyüket. Ha elvállaljuk - márpedig miért ne vállalnák el -, akkor a következő teendőnk lesz... Caplassunk el a leégett kápolnához, majd ott menjünk a végében lévő emelvényhez. Kattintsunk rá, majd válasszuk ki a kar meghúzását, s így a föld alá kerülünk. Menjünk végig az Titkos átjáróban, ahol tudunk, s kilyukadunk Martis cellájában. Viccelődhetünk is, vagy simán kihozhatjuk, a lényeg, hogy rávesszük a szökésre. Amint lemegyünk a csapóajtón, megjelenik néhány goblin. Ezután a kipucolt barlangban csak végig kell mennünk ahhoz az ajtóhoz, amit zárva találtunk. Ezt majd Martis nyitja ki nekünk. Innen tovább lesz még néhány goblin, de miután kijutunk a szabadba, Martis valóban elárulja nekünk a bandita tábor jelszavát és helyét.
Egyébként van egy sokkal egyszerűbb módszer is a jelszó megszerzésére: ha lemegyünk a cellákhoz és beszélünk Martisszal. Beszélgetés közben beleolvashatunk a gondolataiba, amiből kiderül, hogy a bandita táborba csak a "cékla" jelszóval lehet bejutni. Azonban rendkívül sok tapasztalati pontba kerül, ráadásul igen sok xp-től esünk el, ha nem megyünk végig a Titkos átjáró folyosóin. Szóval ez gyors, de nem gazdaságos kivitelezés.

FIGYELEM! Ha ezzel az információval azonnal Louishoz rohanunk, akkor nem egy küldetéstől esünk el! Ha azonban szépen megtartjuk magunknak - legalábbis egyelőre -, akkor bekukkanthatunk oda és jó pár küldetést felvehetünk, ami a fejlődésünkre igen jótékony hatással lesz. Ha már mindennel végeztünk ott, akkor ráérünk szólni a parancsnoknak.

Jutalom: 450 xp, 160 arany, 1 további lehetőség

 

Cserbenhagyva - High and Dry

Küldetésadó: Quincy

Útban Jackson tanyája felé elhaladunk egy őrtorony mellett. Ha elég közel megyünk hozzá, Quincy, aki a torony tetején gubbaszt, automatikusa megszólít minket és a segítségünket kéri. Le kellene őt onnan hoznunk valahogy. Amikor a társával erre őrjáratoztak, hirtelen meglepte őket egy csapat goblin. A társa, Peavey elmenekült, neki meg még volt ideje felmászni a toronyba, de a csáklyája lent maradt és azt magához vette az egyik goblin. Ha segítünk neki, azonnal megjelenik három goblin. Vágjuk le őket, majd szedjük össze a zsákmányt. Az egyiküknél lesz a csáklya, ezt feldobjuk Quincynek. Ezután a katona hálálkodik nekünk egy sort, majd visszamegy a faluba. Mi is menjünk utána. A kaszárnya felső emeletéről menjünk tovább felfelé a bástya tetejére. Itt megtaláljuk Peavey-t. Beszéljünk vele: lehetünk nyersek és kegyetlenek, vagy megértőek. Egy a lényeg, hogy Peavey-t börtönbe viszi a megjelenő Rodney kapitány.

Jutalom: 450 xp, 160 arany, 1 további lehetőség

 

Egy személyes küldemény - A Private Delivery

Küldetésadó: Dana

Amikor eljutunk végre Jackson tanyájára, Dana, a földműves felesége odaint minket magához. Megkér minket, hogy kézbesítsünk egy személyes jellegű levelet Derknek, a kovácsnak. Ennek a küldetésnek tulajdonképpen az a "helyes" megoldása, hogy szépen illedelmesen elvisszük Derknek a levelet és ezzel szerzünk a kovácsnak egy csodás napot. Elszalad a nőért és magához veszi. Ezután pedig csökkenti az árait, ha vásárolni kívánunk nála valamit.

Jutalom: 450 xp, 160 arany, 1 további lehetőség

Másik megoldásként elolvashatjuk a levelet. Ha Danat próbáljuk megvesztegetni, hogy szólunk a férjének, akkor inkább odamegy és elmondja ő maga - ekkor se jutalom, se csökkentett ár a kovácsnál. A férjnek is megmondhatjuk, amire ő dühkitöréssel válaszol.

 

Csontváz a szekrényben - Skeletons in the Closet

Küldetésadó: Jackson naplója

És ha már Jackson tanyáján vagyunk, és beszélgetünk Danaval, olvassunk bele a csinos kobakjába. Miután ily módon megtudtuk, hol tartja a férje a pincekulcsot, vegyük azt magunkhoz (célszerű a gerenda alatti két ládát nem szétverni, mielőtt meg nem szereztük a kulcsot!), és ereszkedjünk alá a pincébe. Itt szépen fosztogassunk, és hozzánk került Jackson földműves naplója is. Ugye kíváncsiak vagyunk? Hát olvassuk el! Ebből kiderült, hogy Carl megölte az egyik barátját, mert az megkörnyékezte Danat. Ezután kétféleképpen cselekedhetünk.

  1. Menjünk el egyenesen Rodney kapitányhoz a kaszárnyába, adjuk oda neki a naplót, mutassunk rá a megfelelő fejezetre. Ő tettünkért megjutalmaz minket, majd elkocog a tanyára.
  2. Beszéljünk a földművessel, áruljuk el, hogy tudunk a bűntettéről. Átadhatjuk neki a naplót és cserébe fizetséget kérhetünk a hallgatásunkért.

Jutalom: 450 xp, (vagy 160 arany) 1 további lehetőség

Azonban ha beszélünk Carllal, majd közöljük vele, hogy elmegyünk Rodney kapitányhoz, Carl megtámad minket, így kénytelenek leszünk megölni őt. Ekkor jelenthetjük a dolgot Rodneynak, de a tapasztalati pontoknak csak a felét fogjuk megkapni!

 

Hullaélénkség - Vigor Mortis

Küldetésadó: Naberius

Baljós barlangMiközben felfedezzük Hasadt Völgy "előszobáját", minden bizonnyal betévedünk a Baljós barlangba is, ahol Naberius, a nekromanta ügyködik teremtményein. A kissé szórakozott fickó rendesen kontárkodik a nekromancia terén. Különböző állati testrészekből összefércelt Lényeket akar előállítani, de azok az átkozottak állandóan megszöknek előle. Egyszerűen nem tudja mire vélni, de képtelen parancsolni nekik. Szívesen segítene nekünk is egy ilyen Lény összerakásában, de addig nincs értelme, míg nem derítünk fényt a rakoncátlanságuk okára. Ezért megkér minket, keressük meg őket, hátha valami vonzza magához a szörnyeket. Mi sem könnyebb ennél. Ha már szabad átjárásunk lesz az egész völgybe, akkor a terület távoli nyugati szegletében eljutunk majd az Új bányatárnába is. Itt fogunk a lények nyomára akadni, melyet a bánya előtt haldokló ember is csak megerősít majd. Ebben a bányában az egyik lénynél lesz egy Kristálykoponya, amit vigyünk el Naberiusnak. Ettől rögtön megvilágosodik a helyzet: a szóbeszéd szerint hajdanán ilyenekkel irányították a nekromanták a Lényeiket. Tök jó, mostantól Naberius segítségével létrehozhatunk magunknak is ilyen "kutyusokat", akiket a Kristálykoponya segítségével megidézhetünk, vagy elküldhetünk "aludni".

Jutalom: 1500 xp, 960 arany, 1 további lehetőség

 

Hasadt völgy

 

Elveszett lélek - Lost Soul

Küldetésadó: Lovis nagyúr

Miközben beszélgetünk Lovisszal, és mivel amúgy is Maxos templomába készülünk, megkér minket egy szívességre. Igen nagy szívességre. Mesél az ő nagy riválisáról is bőven, akit Amdusiasnak hívnak és szintén hatalmas Sárkánylovag - lehetett volna belőle. De nem lett. Ezért aztán amikor Maxos megátkozta Lovist a tettéért, és lelkét egy kőbe zárta, azt a követ átadta Amdusiasnak megőrzésre. A rivális pedig határtalan örömmel tartja markában Lovis kőbe zárt lelkét. Miután felvettük ezt a küldetést, és bejutunk Maxos templomába, ott a rejtvények megfejtése és akadályok leküzdése után eljutunk egy pontra, mikor feladatul kapjuk Amdusias megölését (ld. "A Sárkánynak vége" küldetés). Amdusias csarnokának előterében összefutunk Abalammal, Lovis egykori szolgájával, aki bizony érdekes dolgokat mesél Lovis nagyúrról. Olyanokat, melyek esetleg elbizonytalaníthatnak minket a Lovisnak tett ígéretünk teljesítésében. Így Abalam felkínál egy másik lehetőséget, melyet majd a "Hideg vérrel" című küldetésnél részletezek. Amennyiben kitartunk Lovis nagyúr mellett és Amdusias halála után megszerezzük tőle a Lélekkövet, vigyük vissza neki (használjuk a Világutazók szentélyét). Hálából még a tróntól balra lévő ládát is kinyitja nekünk, melyben igazán jó kis fegyverek és páncélok vannak.

Jutalom: 1650 xp, 360 arany, 1 további lehetőség

 

Kutatás vörös érc után - The Hunt for Red Ore

Küldetésadó: Dreavan

Ha úgy tartja kedvünk, Hasadt Völgyben bebarangolhatjuk az északi és nyugati térségeket. Ezen a részen érdekes dolgokba ütközünk. Először is, ha felkukkantunk az észak-nyugati szegletbe, ott találjuk Dreavant, aki remek kovács, ért a fegyverek és páncélok megbűvöléséhez, de elmenekült a civilizáció elől, hogy magányosan, nyugodtan dolgozhasson. Azonban az utóbbi időben nem szállítottak neki vörös ércet, ami nélkül nem működik a fegyver és páncél bájoló gépe. Ha azt akarjuk, hogy nekünk is dolgozzon, akkor előbb szereznünk kell néhány vörös ércet. Ha eddig még nem jártunk ott, akkor érdemes elmenni az Elhagyatott alagutak barlangba, ahol rengeteg ércfélét lehet találni (no és persze Hallornt is). A lényeg az, hogy hozzunk/adjunk Dreavannek vörös ércet és ő rögtön munkához lát.

Jutalom: 1500 xp, 320 arany, 1 további lehetőség

 

Ésszel vagy erővel - Method or Madness

Küldetésadó: Eugene

Vegyük most utunkat a bandita tábor felé. Ez a térképen egy keleti csücsökben található. Ahhoz, hogy odajussunk, át kell kelnünk a folyón. Ha a hídon nem mindjárt balra fordulunk, hanem elnézünk a jobb oldali sziklafalak felé, ott találunk egy magányosan járkáló embert. Ő Eugene, Bellegar egyik "műalkotása". Ugyanis a rímelő varázsló kedvét leli az emberek rendkívül kínos helyzetbe hozásával, s erre a legagyafúrtabb, legképtelenebb ötleteket találja ki. Ezúttal két, jellemükben egymásnak teljesen ellentmondó lelket egyesített egyetlen emberi testben. Így lett a vad és őrjöngő Sakálból, illetve a szelíd, csöndes Clyde-ból Eugene, aki folyton magával vitatkozik. Abban azonban egyetértenek, hogy szeretnének erre a problémára megoldást találni. Szükségük van egy mágusra, vagy orvosra. Orvos! Mi ugye ismerünk egyet? Már ha bejártuk a Fekete Vadkant még a játék elején. Ugorjunk vissza a fogadóba, lépcsőzzünk fel az emeletre és ott az első szobában megtaláljuk Needleman doktort. Beszéljünk vele. Ő elmondja, hogy valóban lehet orvosolni ezt a helyzetet, de csakis úgy, hogy az egyik személyiségnek búcsút mondunk. Ekkor döntenünk kell. Miután döntöttünk, a kapott itallal menjünk vissza Eugene-hoz és adjuk neki a löttyöt.

1. Választhatjuk Clyde-ot.
Jutalom: 1500 xp, 240 arany, Tűzdenevér fejszéje, 1 további lehetőség

2. Választhatjuk Sakált.
Jutalom: 1500 xp, 240 arany, Aleroth gyűrűje, 1 további lehetőség

 

Pár-baj - Couple Trouble

Küldetésadó: Clement és Sybille

Benézhetünk a Bandita táborba is, hiszen korábban már úgyis megszereztük a jelszót. Miután Christofer beenged minket, induljunk el egyenesen. Néhány lépésre a bejárattól beleütközünk egy fiatal párba. Beszélgessünk velük. Kiderül, hogy Sybille gyermeket vár, ezért fel akarnak hagyni a bandita élettel. Vezetőjük azonban ezt megneszelte és őrségbe állította Christofert, aki semmi esetre sem engedheti távozni a párocskát, mert attól félnek, kifecsegik majd rejtekhelyüket. Hát miért ne segíthetnénk nekik? Kettővel kevesebb bandita lesz a világon. Menjünk oda Christoferhez és csacsogás közben olvassunk bele gondolataiba. Kiderült, hogy rettenetesen vágyik egy Rimmel rumra. Megkérdezhetjük Clementet, hogy tudja-e honnan lehet ilyet keríteni, de semmi hasznosat nem mond. Menjünk tovább a táborban. Amikor odaérünk egy leengedhető rácsos kapuhoz, annak a tetejére másszunk fel a létrákon, majd a másik oldalon a sziklapárkányon menjünk egészen a csücskében lévő bokor mögé. Itt találunk egy üveggel a jófajta Rimmel rumjából. Ezt adjuk oda Christofernek, aki fél pillanat alatt eltűnik. Szóljunk a párnak, hogy szabad az út, mire ők odaadják fegyvereiket és szintén elspuriznak.

Jutalom: 1500 xp, Könnyű acél buzogány, Nehéz királyok kardja, 1 további lehetőség

 

Egy fejsze felkutatása - An Axe to Find

Küldetésadó: Tagos

Amikor a Rimmel rumjáért felmászunk annak a bizonyos kapunak a tetejére, ott találjuk majd Tagos is. Ha dumcsizunk vele egy kicsit, elsírja nekünk, hogy egy csata hevében belevágta fejszéjét egy kereskedő fejébe, aztán megrészegülve a mészárlástól elfelejtette magához venni, amikor visszaindultak. Sok emlék fűzi őt ahhoz a fegyverhez, legyünk oly kedvesek és hozzuk vissza neki. Induljunk el a dél felé vezető úton. Itt elég nehéz ellenfelekkel kerülünk szembe, viszont számos küldetés teljesíthető ezen az útvonalon, amit korábban felvettünk (ld. "Hajtóvadászat"). Tehát menjünk le délnek, majd az út elfordul nyugati irányban, még mindig ezt kövessük. Amikor elérünk a folyóhoz, melyen egy híd ível át, az út bal oldalán láthatjuk a csata nyomait: összeroncsolt szekeret, halott embereket. Itt lesz Tagos fejszéje is. Vigyük vissza neki.

1. Ha úgy döntünk, inkább megtartjuk a fejszét, Tagos megtámad minket, de feladja a harcot, amikor látja, hogy erősebbek vagyunk nála.
Jutalom: 1 választási lehetőség

2. Simán visszaadhatjuk a fegyvert jogos tulajdonosának.
Jutalom: 1500 xp, 1 további lehetőség

 

Rablás fényes nappal - Daylight Robbery

Küldetésadó: Ragnar

Ha még egy kicsit tovább megyünk a bandita táborban, akkor a sátraknál - nem messze a kiszabadított Martistól - megtaláljuk a banditák alvezérét, Ragnart. Szemügyre vesz minket, majd kisüti, hogy mi alkalmasak vagyunk arra, hogy segítséget nyújtsunk néhány emberének, akiket az Orobas fjordokból érkező kereskedők kirablására küldött. Ugyanis megtudta, hogy ezúttal katonai kísérettel utaznak és sosem árt az óvatosság. Nosza, tipegjünk a megadott helyhez, vagyis az Orobas fjordok felől a Lovis tornya felé vezető úton ahhoz a szoroshoz kell mennünk, ahol a völgy kiszélesedik. Itt találjuk a kereskedőket és banditákat.

1. Ha a kereskedők oldalára állunk és megöljük a banditákat, elbukjuk a küldetést, de megjutalmaznak a hálás kereskedők.
Jutalom: 1500 xp, 1 további lehetőség

2. Ha a banditáknak segítünk, elnyerjük tiszteletüket és még egy kis jutalmat is.
Jutalom: 1500 xp, 320 arany, 1 további lehetőség

 

A Végzet Temploma - The Temple of Doom

Küldetésadó: Leda

A bandita táborban csak suttogva merik kiejteni a nevét. Rettegve gondolnak azokra a hangokra, melyek kiszűrődnek a trónterméből. Olyan sikolyok és hörgések, melyek a legbátrabb embert is meghunyászkodásra késztetik. A banditák igazi vezetője nem Ragnar. Nem is Jagon, aki a Végzet Templomában él, ahova csak a legnagyobb harcosok nyernek bebocsátást. A banditák egy nekromantát szolgálnak, kinek neve: Laiken. :-) Egyszerűsítve a témát: amikor a templom ajtajához érünk, Leda finom gúnnyal közli, hogy bemehetünk ugyan a templomban, de alig hiszi, hogy élve ki is jövünk onnan. Azért próbáljuk meg. Ez egy mellékküldetés ugyan, de szinte kötelező lépés. Ezt még akkor is megkapjuk, ha Louisnak eláruljuk a bandita tábor jelszavát és ők lerohanják a tábort. Akkor egy katona lány fog a templom előtt ácsorogni és ő enged be minket. A templomban négy szakaszra osztható az előre haladás. Nagyon nehéz része ez a játéknak, ezért előtte mindenképpen mentsünk!
Bandita tábor & Végzet templomaElőcsarnok: először itt találkozunk Jagonnal, a banditavezérrel. Ő közli, hogy sokan hulltak már el ebben a templomban, de ha kiállja az összes próbát, hatalmas jutalomban lesz részünk (na ja: mi lehetünk Laiken új hullaszállítói...). Első lépésként bevonul a csarnok közepére és onnan lődöz minket. Mintha nem lenne elég a rengeteg méregfelhő, meg a tűzcsóva, amik a falakból jönnek elő. Ja, és említettem már az íjász és közelharcos csontvázakat? :-) Férkőzzünk Jagon közelébe és támadjuk meg. Ha már eléggé legyengül a harcban, akkor fogja magát és elteleportál. Kinyílik egy ajtó, menjünk át rajta.
Nagycsarnok: ebben a még nagyobb hodályban számos csontvázzal futunk össze. Őket módszeresen le kell vagdalni, majd fel kell mászni a létrákon az óriási sárkányszobor tetejére. Innen még tovább felfelé. Itt ismét találkozunk Jagonnal, de ezúttal nem bocsátkozik harcba velünk, csak megint eltűnik. Ha valakinek izgatja a fantáziáját a két lezárt rács és nem jön rá magától, hogy lehet kinyitni, nézze meg a fejezet végén a titkokat. ;-)
Folyó lángoló parttal: ezen a szakaszon ellenféllel nem találkozunk. Itt az ellenségünk az izzó lávával elöntött part. Nem mehetünk a szárazon, mivel meggyulladunk - viszont 3 láda van a parton, ha elég merészek vagyunk megkockáztatni a kinyitásukat. Egyértelmű tehát, hogy a folyóban kell végiggyalogolnunk addig a részig, ahol már fel tudunk mászni a partra. Lépjünk be a Sötét barlangba.
Sötét barlangSötét barlang: Itt már nincs más, csak Jagon. Innen már ő sem tud hová menekülni. Intézzük el, de ne feledkezzünk meg a nyakláncáról, amit majd vissza kell vigyünk Rodney kapitánynak. ;-) Ezután használjuk a furcsa teleportot, ami ott pulzál előttünk. Innen eljutunk Laikenhez, aki döbbenten fogja fel: a Sárkánylovag eljött, hogy követelje jogos jussát - a Csatatornyot. Ekkor visszalök minket a teleportba, amit összeomlaszt a hátunk mögött. A Sötét barlangból csak egy másik, kisebb teleporton keresztül juthatunk ki most már a bandita táborba.

Jutalom: 1 választási lehetőség

 

Csapdába esve - Stuck in a Hole

Küldetésadó: Rothman

Ezt a küldetést felvehetjük mondjuk akkortájt, amikor Tagos és/vagy Ragnar küldetései után járunk éppen. Ugyanis útba esik ez a hely. Hasadt Völgy egy kis kieső végében, délen van egy viszonylag elhagyatott hely, ahol nem találunk semmilyen szörnyet. Itt a sziklafal tövében láthatunk egy rakás egymásra hajigált farönköt meg deszkát. Ha a közelébe megyünk, akkor Rothman, aki a gödör mélyén gubbaszt, megszólít minket. Megkér, hogy húzzuk ki őt a lyukból, ahova vadászat közben beesett. Ha van nálunk egy kötél, akkor azon nyomban fel is húzhatjuk, ha nincs, akkor szerezzünk egyet. Rengeteg helyen megtalálható, akár a faluban is valamelyik házban. Miután kirántottuk őt a pácból, belecsöppenünk egy másikba. Mivel az ilyen vermeket trollok készítik, hogy zsákmányt ejtsenek, most meg is jelenik a verem "gazdája". Lássuk el a baját. Ezután Rothman hálálkodik egy sort, majd visszavonul a faluba.

Jutalom: Rothman íja, 1 további lehetőség

 

Szavak nélkül - Lost for Words

Küldetésadó: George Gremory

És ha még tovább haladunk a folyó felé vezető déli úton, Vipera (ld. "Hajtóvadászat" küldetés) tábora mellett, az utazó szentélytől nem messze járkál egymagában egy fickó. Ha szóba elegyedünk vele, áradozik egy sort az ősi építményekről, majd elszontyolodva megemlíti, hogy nem tudja elolvasni azon a kőépítményen az írást, ami alatt diskurálunk. Ajánljuk fel segítségünket. Most ugye keresnünk kell egy olyan lényt, aki beszéli az ősi, kihalt nyelveket, vagy legalábbis rendelkezik valami kódfejtő gyűjteménnyel. És - mily meglepő - Hasadt Völgyben akad is egy ilyen teremtmény. Egy imp, kinek neve ZixZax (ld. még Titkok - Egyéb). Ő fog nekünk segíteni és ad nekünk egy szótárt, ami alapján Gremory lefordíthatja a szöveget. Vigyük ezt el George-nak. Ő nagy sebbel-lobbal nekiesik és azonnal hangosan olvassa fel, amit kisilabizál. Ekkor megjelenik egy démon. Nem egyszerű legyőzni, de azért megoldható. Ezután George Gremory elnézést kér és bőségesen megjutalmaz minket.

Jutalom: 2200 xp, 360 arany, 1 további lehetőség

 

Maxos temploma

 

Egy kétkötetes mese - A Tale of Two Tomes

Küldetésadó: Könyvtáros

Ez a küldetés ugyan a meglléküldetések közt szerepel, de a fő cselekményszál szempontjából ("A Sárkánynak vége") mégis elengedhetetlen!
A Könyvtáros Maxos templomában megkér minket, hogy kerítsük elő neki az Orbis Arcesso 1. kötetét. Egyszerűen nem találja sehol, pedig már mindenütt kereste. Abban biztos, hogy innen nem került ki. És igaza is van. Menjünk át a hálótermekhez, majd az emeleten kutassunk át minden szobát, vegyünk magunkhoz minden kulcsot. Az egyik kulcs nyitja azt a ládát, ami a karzat alatt van a földszinten. Ebben a ládában lesz a könyv. Ezt mindjárt olvassuk is el, érdekes információk birtokába jutunk. Ezután vigyük vissza a Könyvtárosnak. Ezért cserébe elkérhetjük az Orbis Arcesso 2. kötetét, mely elengedhetetlen lesz a főküldetés teljesítéséhez.

Jutalom: 1500 xp, 320 arany, Sárkány képességek könyve, 1 további lehetőség

 

Hideg vérrel - In Cold Blood

Küldetésadó: Abalam

Eredetileg Lovis nagyúr megkér minket, hogy az Amdusias által őrzött Lélekkövet vigyük vissza neki, amely így felszabadítja őt az örökkévaló szenvedéstől és nem kell többé szellemként kísértenie ezt a világot. Viszont az Abalammal való beszélgetésből kiderül, hogy nem is volt ő olyan ártatlan. Bár kétségkívül bevallja a legnagyobb bűnét, de az "apróságokat", mint az emberek kínzása, az abban lelt féktelen öröm, és a túlzásba vitt duhajkodás, valahogy kimaradt a beszámolójából. Így Abalam felkínál egy másik lehetőséget, mely szerint ha végeztünk Amdusiasszal, a Lélekkövet össze kell törnünk a Vér oltárán. Ha meggondoljuk magunkat és Abalam kérését teljesítjük, akkor Lovis mindörökre ehhez a világhoz kötődik és soha nem lelhet örök nyugalomra. Ha visszamerészkedünk hozzá ezzel a hírrel, éktelen dühre gerjed és mindenféle ellenfelet idéz meg, akiket ránk uszít. Ha viszont ezt a kését megtagadjuk, akkor Abalam és két cimborája támad nekünk. A döntést még a beszélgetés közben, vagy Amdusias legyőzése után is meghozhatjuk. Ha Abalam irányába döntünk, az "Elveszett lélek" küldetést elbukjuk.

Jutalom: 1 választható lehetőség

 

Tovább a Titkokhoz