Titkok - Gondolatolvasás

Míg az Ego Draconisban nagyon meg kellett válogatnunk, hogy kinek olvasunk bele a gondolataiba, és kinek nem, addig itt szinte mindenkinek érdemes belenézni a bucijába. Néhány kivétel van csupán, akiknél számunkra érdektelen ez a lehetőség. Sok esetben titkokra derül fény, küldetéseket vehetünk fel, vagy a játék legtöbb képességpontját imígyen szerezhetjük be, mert amúgy a szintlépéseknél igen fukar módon bánnak a pontokkal a kiegészítőben.

Az érdemes gondolatolvasásokat névsorban listázom.

 

Abbott (Elfeledett kripta)
1. alkalommal: látott egy kulcsot a fáklyában megcsillanni, de félt, hogy megégeti az ujját. Mi ne féljünk. Abban a kis helyiségben lépjünk a bejáratnál égő fáklyához, vegyük ki belőle a kulcsot. Ez a sarokban álló asztalon lévő ládikát nyitja.
2. alkalommal: megtudhatjuk, hogy mást megoldást nem látván fel akarja magát áldozni, hogy mi átjussunk a méreg csapdán.

Agnes (Nagy piactér)
Ez az asszony folyamatosan azon kesereg, hogy nincs semmije, mióta a férje meghalt. A fejében azonban csak az jár, hogy ha még minket is megtör, akkor hamarosan gazdag lesz, mert már rengeteg minden összecsalt magának. Ez új lehetőséget nyit a párbeszédben. Megkérdezhetjük tőle, hogy szeretne-e valamit, amit megvehetnénk neki. Egy jó drága ékszert kívánt meg. Ezt akár meg is vehetjük neki. De akár megvesszük, akár nem, szembesíthetjük vele, hogy tudjuk, miben sántikál, és hogy egy aljas csaló. Ekkor további két lehetőségünk marad: vagy elküldjük simán, vagy ráijesztünk és akkor mielőtt elrohan még nekünk adja mindenét. Mivel megérdemli, ezért én ezt az utóbbi megoldást javaslom. :-)

Alfred (Színház)
Megtudhatjuk a gondolataiból, hogy a pincében az íróasztala mellett van egy titkos gomb, ami egy titkos helyiséget nyit. Ebből a helyiségből vehetjük magunkhoz "A vér csarnoka" című darab Blutsporn-féle kiadását.

Alzbeta (Alzbeta mindenes boltja)
Mielőtt kijövünk a Szennyvízcsatornából: csökkenti az árait
Miután kijövünk a Szennyvízcsatornából: Alzbeta elöl hagyta a naplóját, de ha tudta volna, hogy jövünk, akkor elrakta volna. A napló ott van mellette a pulton (de csak akkor látható, ha még nem játszottunk az előtérben található hárfával és lanttal!).

Anne (Tom házában)
Bölcsességünk gyarapodik.

Anona (Főnix fogadó)
Anona egy kerek asztal körül vihorászó három lány egyike. Amikor Bourdainnek csináljuk "Az ételkritikus" küldetést, akkor kiderül, hogy ő az ételkritikus.

Ashraf ajtaja (Ágaskodó csikóhal)
Az ajtó gondolataiból kiderül, hogy Ashraf állandóan Alzbeta mindenes boltjában teszi a szépet a nőnek.

Ashraf, a sütőtök (Alzbeta mindenes boltja)
Amikor Ashraffal először beszélünk, még sütőtök formájában, azon izgul, nehogy megegye őt valaki. Ugyanis ha megeszik őt ebben a formában, az elfogyasztójának megnövekszik az ereje.

Astridax (Lanilor utca)
Intelligenciánk növekszik.

Augustus (Minisztérium)
Bölcsességünk gyarapodik.

Aulus (Lanilor utca, Ágaskodó csikóhal előtt)
Gondolataiból megtudjuk, hogy megsérült. Így könnyebben hozhatunk döntést a "Vén róka vagy friss vér?" küldetésben.

Balbus (Bizalom köre kocsma)
Ha beleolvasunk a gondolataiba, elkérhetjük tőle a Vipera páncélszett mellvértjét.

Baldini (Nimir temploma)
Felfedezett egy gombot annak a ládának a hátulján, ami a virág közelében van. Amikor felmászunk a virágért, nyomjuk meg a láda hátulján lévő gombot. Ez megjelenít egy újabb sziklaplatformot, ami az alattunk lévő sziget és a velünk szemközti sarokban lévő sziklaperem között helyezkedik el. Ennek segítségével elugrálhatunk a sarokba. A ládában találjuk a Sárkányvarázsló páncélszett kesztyűjét.

Bedlam (Vadfűz udvarház elmegyógyintézet)
Tudja, hogy van egy kapcsolókar, amivel egy titkos helyiséget nyithatunk ki a Gyógyszer raktárban. Innen megszerezhetjük "Az elátkozott serleg" küldetéshez a troll királynő serlegét, illetve az itt található teleport segítségével eljuthatunk Chez Chanelle egyik titkos kis szobájába. :-)

Bedwyr (Főnix fogadó, emelet)
Ő is bekapcsolódik az "Elmés ügyek" küldetésláncba. Ő egy üveg Magas csarnoki bort akar.

Bernard (Gyógyítók háza, emelet)
Ő is bekapcsolódik az "Elmés ügyek" küldetésláncba. Ő egy könyvet akar "A pajkos folyóváros lány" címmel.

Bourdain (Főnix fogadó, konyha)
Ügyességünk növekszik.

Brancussi (Willy háza)v Ha még életben van, mert nem álltunk Willy mellé, akkor kereskedhetünk vele. Ha beleolvasunk a fejébe, akkor csökkenti az árait.

Byron (Bizalom köre kocsma, emeleti ajtó előtt)
A gondolataiból kiderül, mennyire gyűlöli a bajnokokat, és hogy isteníti a kutatókat. Gőgjét kihasználva elküldhetjük őket Halliwell szobája elől, hogy nyugodtan bejuthassunk oda.

Casca (Mardaneus tér)
Ő is bekapcsolódik az "Elmés ügyek" küldetésláncba. Ő egy kis játék léghajót akar.

Caroline (Minisztérium)
Bölcsességünk gyarapodik.

Chez Chanelle (Lanilor utca, Chez Chanelle boltja)
Gyógyfüves mester képzettségünk megnő 1 ponttal.

Darvesh (Mardaneus tér)
A gondolataiból megtudhatjuk, hogy meglátta Sir Gula cselédlányát, amint a konyha kulcsát elrejti egy virágcserépben. Azóta ételt lopkod onnan - különben éhen halna. Ezt elmondhatjuk Bernardnak, de ő nem fogja megrovásban részesíteni szegény koldust.

Decimus (Gyógyítók háza)
Gondolataiból megtudhatjuk, hogy az övé az Árnyíjász páncélszett egy darabja, amit Bernardra bízott megőrzésre. Ha rákérdezünk Bernardnál, simán odaadja a kulcsot, de a láda a jelszóval lezárt alagsorban van. Peter (Mardaneus tér) adja meg a jelszót.

Dr. West (Bizalom köre kocsma, alagsor)
Ő is bekapcsolódik az "Elmés ügyek" küldetésláncba. Ő egy olyan végtagot akar, amilyet még soha senki nem látott.

Dwayne (Varjúfészek, Szennyvízcsatorna)
Az őrült szakács, aki Sir Gulanak főz, roppant kényelmetlennek tartja, hogy állandóan nyomkodnia kell a titkos gombokat, ha be akar menni az éléskamrába. Miután megszabadítottuk ettől a gondjától, próbáljuk ki, mennyire rossz lehetett neki. Induljunk el visszafelé a hosszú folyosón. Figyeljük az oszlopokat. A bejárattól számítva a negyedik oszlopon, lent a lábunk magasságában balra és jobbra találunk egy-egy kapcsolót, majd még tovább haladva a második oszlopon balra is találunk egy gombot. Nyomkodjuk be őket. Nem kell hozzá lemásznunk a csatorna mérgező vizébe. Ekkor kinyílik az éléskamra ajtaja. A sarokban lévő ládát pakoljuk ki, benne lesz a Vipera páncélszett egy darabja.

Ezaazh (Főnix fogadó, emelet)
Halliwell csatlósa. A démont úgy idézhetjük meg, ha meggyújtjuk mind az öt gyertyát a pentagramma csücskeinél. A gondolataiból kiderül, hogy a vére jelentős hatású. Azonban ez ránk nézve veszélyes, mert ha mi magunk isszuk meg, 5 ponttal csökkenti az Egészségünket! Viszont Keltonnak használ, inkább adjuk neki, ld. "Emésztő gondok" küldetés.

Flora (Főnix fogadó)
Ő is bekapcsolódik az "Elmés ügyek" küldetésláncba. Ő elveszítette a gyöngysorát, azt szeretné visszakapni.

Gardner ajtaja (Ágaskodó csikóhal)
Az ajtó gondolataiból kiderül, hogy Gardner valószínűleg a Bizalom köre kocsmában van, ahol általában mustrálni szokta a bajnok lányokat.

Gardner, a répa (Bizalom köre kocsma)
Amikor Gardnerrel először beszélünk, még répa formájában, azon izgul, nehogy megegye őt valaki. Ugyanis ha megeszik őt ebben a formában, az elfogyasztójának megnövekszik az ereje.

Gina (Nagy piactér)
Páncél- és halkereskedő, csökkenti az árait.

Gofannon (Nagy piactér)
Fegyver- és húskereskedő, csökkenti az árait.

Halliwell (Bizalom köre kocsma, emelet)
Amikor utoljára találkozunk Halliwell-lel, csak akkor érdemes beleolvasni a gondolataiba, bár korábban is megtehetjük, de arra felesleges elkölteni az xp-nket. Viszont mikor már bejutunk a hálótermébe és rajtakap minket, tegyük meg, nézzünk bele a fejébe. Szándékai arra mutatnak, hogy miután végzett velünk, ellátogat Laeniel barátjához, visszaadja neki a kulcsát, aztán feláldozzák Tomot és Hanselt Abraxasnak. Így miután megöltük, megtaláljuk nála Laeniel szobakulcsát. Menjünk el ezzel a Lakályos házikóba, fel az emeletre, a kulccsal kinyithatjuk Laeniel szobáját (eddig zárva volt). Ott találjuk a figurát, akivel még válthatunk néhány szót (közben olvassunk bele a gondolataiba - ld. később a listában), mielőtt megtámad minket.

Hannibal (Főnix fogadó)
Ha beleolvasunk a szellem gondolataiba, megtudjuk, hogy még emlékszik az emeleti kis szoba rejtélyére. Ekkor elmond egy mondatot, ami majd csak akkor nyer értelmet, ha bejutunk a Halliwell által bérelt szobába. A nagyobb helyiségből egy kisebb is nyílik a bejárattal szemben. Oda menjünk be. A falon látunk három festményt, melyekre ha rákattintunk, függőleges irányban mozognak. A következőképpen kell módosítanunk a helyzetüket: vágtató lovag 1-et fel, fogoly 2-t fel. Ekkor az asztalon megjelenik egy kis ládika, amiben megtaláljuk a Vipera páncélszett egy darabját.

Heleon (Lanilor utca)
Gondolataiból megtudhatjuk, hogy valójában nem is olyan nagy gyógyító ő, csak talált egy rendkívüli receptet és az alapján készíti a főzeteket. Ez új lehetőségeket vet fel. Ld. "Gyógynövénykivonat", vagy "Egy napra egy csaló" küldetések.

Horace (Nagy piactér)
Drágakő kereskedő, csökkenti az árait.

Ivy (Nagy piactér)
Gyógynövény kereskedő, csökkenti az árait.

Jake (Hátborzongató kripta)
Zombi Jake egy "természetes élőhalott", akit a főküldetés során meg kell ölnünk. De ahhoz, hogy megölhessük, tudnunk kell, hogyan, mert amúgy nem lehet őt megsebezni. A gondolataiból kiderül (illetve az egyik sarokban van egy láda, abban egy könyv, amiből szintén megtudhatjuk ezt a titkot), hogy négy áldozatához kötötte a saját életét. A tetemeket eltemette a terem három különböző pontján, őket ki kell szólítanunk a sírjukból, és meg kell ölnünk - akkor végezhetünk Jake-kel is. Részletes leírást ld. "A II. ereklye" küldetésnél.

Jergos (Nagy piactér)
Varázstekercsekkel kereskedik, csökkenti az árait.

Jonathan (Minisztérium)
Bölcsességünk gyarapodik.

Joramson (Szennyvízcsatorna)
A gyógyítás képességünk növekszik.

Kaan (Lanilor utca)
Kereskedő (goblin holmik is kaphatók nála!), csökkenti az árait.

Kenzo (Nagy piactér és Mardaneus tér közötti úton)
Amikor elindulunk a Mardaneus tér felé, az egyik kanyarból kilépve szemtanúi leszünk, amint két bajnok elkap egy férfit az utcán. Le akarják tartóztatni, mert úgy vélik, a Fekete körnek kémkedik. A gondolataiból egyértelműen kiderül, hogy a vád igaz, még aggódik is, hogy miért nem égette el a leveleket inkább, így most veszélybe kerül az egész terv. Ezután két lehetőségünk lesz: szembesítjük a tényekkel, vagy futni hagyjuk. Ha eláruljuk neki, tudjuk, az igazat, azonnal leleplezi magát és megöli a két őrt (semmit sem tehetünk ellene!), majd elrohan. Ha inkább futni hagyjuk, a két őr megmenekül - én ezt javaslom. Ugyanis az aljas fickó megkapja, amit megérdemel, mert amikor a szövetségesével találkozik a Varjúfészekben, a szemünk láttára végeznek vele! :-)

Kevin (Madam Eve hodálya, 101-es szoba)
Folo malaca. A gondolataiból megtudjuk, hogy valaki egy ősi karddal végzett Foloval, s a kardot megtaláljuk az ágy alatt.

Laeniel (Lakályos házikó, emelet)
Halliwell Abraxas hívő barátja. Mielőtt ránk támad, még alkalmunk van beleolvasni a gondolataiba. Démon idézési képességünk növekszik.

Madam Eve (Madam Eve hodálya)
Megbűvölés képességünk növekszik.

Messalina (Bizalom köre kocsma, alagsor)
Ő is bekapcsolódik az "Elmés ügyek" küldetésláncba. Ő elveszítette a Bellegar-érméjét, azt szeretné visszakapni.

Minius (Nimir temploma)
Ha a "Vén róka vagy friss vér?" küldetés során Miniust küldjük Nimir templomába, a fiatal bajnok csapdába esik és bezárul mögötte egy fal. Miután kinyitottuk a falat (ld. a küldetés leírásánál), beleolvashatunk a srác gondolataiba. Ha eddig nem vettük volna észre, most alaposan megnézhetjük: az ide levezető lépcsősor tetején az egyik csontváznál volt egy kulcs. Ezzel a kulccsal ebben a titkos helyiségben lévő ládát nyithatjuk ki, benne pedig megtaláljuk az Árnyíjász páncélszett egy darabját.

Mysus (Fekete piac)
Mysus egy tolvaj, akit a Fekete piacon találunk meg. Mielőtt végzünk vele, hogy átvehessük érte a jutalmat (ld. "Már megint hajtóvadászat" küldetés), olvassunk bele a gondolataiba. A zárnyitás képzettségünk növekszik.

Najaad (Vadfűz udvarház elmegyógyintézet)
Mielőtt segítünk neki: Mana elszívás képességünk növekszik.
Másodszor is beleolvashatunk a gondolataiba, de az már nem éri meg az xp-t.

Nericon (Mardaneus tér)
Csak azután lehetséges a gondolatolvasás, hogy megtanultuk az ó-elf nyelvet (ld. "Nagy fába vágni a fejszét" küldetés). Miután belekukkantunk Nericon elméjébe, megkapjuk tőle a Sárkányvarázsló páncélszett egy darabját.

Nerk (Lanilor utca)
Gondolataiból megtudjuk, hogy egy Dormen nevű illetőt vár Verdistisből az új áruval. Ezzel az információval kiadhatjuk magunkat Dormennek, és akkor bejuthatunk a Fekete piacra.

Ricky (Főnix fogadó)
Ő a Főnix fogadó kocsmárosa. Gondolataiból megtudhatjuk, hogy elveszítette Halliwell bérelt szobájának kulcsát, s az most valószínűleg a híd alatt lehet. A Lanilor utcán kerüljük meg a leszakadt híd romjait bal felé és ott meg is találjuk a kulcsot. Ezzel bejuthatunk a fogadó eddig zárt emeleti szobájába.

Servus (Minisztérium)
Gondolataiból megtudhatjuk, hogy a jó kis csatakalapácsát botor módon otthagyta az ágyán. Ennek megszerzése nem is olyan egyszerű. Amikor "A bajba jutott hölgy" küldetés során benézünk Servus házába, mentsük meg Alinat. Miután elviharzik, nekünk marad időnk felfedezni a házat. Találunk egy helyiséget, ahol van egy teleport, de az még nem működik. A szoba bejáratától balra az oszlopon van egy kapcsológomb, nyomjuk meg. Egy rejtett helyiség tárul fel, amelyben van egy holttest. A tetemről vegyük magunkhoz a teleportkövet, s ezt helyezzük a teleport előtti piedesztálra. A teleport immár működik. Ezzel bejuthatunk a hálószobába, aminek az ajtaja kinyithatatlan, mert megrongálódott. Az ágyon ott a csatakalapács, és van két láda is, amit még érdemes kifosztani, ha már itt vagyunk.

Sompolygó (Elfeledett kripta)
Három alkalommal beszélgethetünk vele idelent a kriptában, minden alkalommal olvassunk bele a gondolataiba, mert egyetlen nagyon hosszú varázsigének a három részletét ismerhetjük meg, melyet összerakva Abbott hatástalanítani tudja az utolsó, áthatolhatatlan méregcsapdát.

Taurus (Varjúfészek)
Taurusszal csupán rövid időre találkozunk, amikor Tomot üldözi. Néhány szót azonban válthatunk vele, s ha ekkor beleolvasunk a gondolataiba, megtudhatjuk, hogy van nála egy megbűvölt karperec.

Thaddeus (Ágaskodó csikóhal)
Bölcsességünk gyarapodik.

Thomas ajtaja (Ágaskodó csikóhal)
Gondolataiból megtudhatjuk, hogy Thomas mindig egy olyan barátjánál tölti az időt, akit valójában ki nem állhat, de nagyon jó piát kaphat tőle. Ez az ivócimbora nem más, mint Hansel, ezért Thomast paradicsom formájában a Lakályos házikó emeletén, Hansel szobájában találjuk meg az ágyon.

Thomas, a paradicsom (Lakályos házikó, Hansel szobája)
Amikor Thomasszal először beszélünk, még paradicsom formájában, azon izgul, nehogy megegye őt valaki. Ugyanis ha megeszik őt ebben a formában, az elfogyasztójának megnövekszik az ereje.

Tiffany (Nagy piactér)
Ékszer kereskedő, csökkenti az árait.

Ursula (Ágaskodó csikóhal)
Gondolataiból megtudhatjuk, hogy megbűvölt fülbevalói vannak. Ezek a Sárkányvarázsló páncélszetthez tartoznak.

Valeri (Lanilor utca)
Ő is bekapcsolódik az "Elmés ügyek" küldetésláncba. Ő nagyon-nagyon vágyik egy Mosómedve rúnára, mert már csak az hiányzik a gyűjteményéből.

Virginius (Nagy piactér)
Ő is bekapcsolódik az "Elmés ügyek" küldetésláncba. Ő szeretne egy kirándulást tenni a Setét erdőben, ha a háborúnak vége, de ahhoz szüksége lesz egy iránytűre, mert anélkül eltéved.