A III. ereklye

Tehát amikor végre sikerül beszélnünk Thaddeusszal, ő hosszasan mesél a Varázslók háborújáról, Behrlihnről, a gonosz mágus bebörtönzéséről. Azt is elmondja, hogy a börtönét számos erős varázslat képezi, és még a helyét is el akarták rejteni, hogy senki se találhasson rá, ezért egy ember kezébe a lehető legkevesebb "tudást" helyezték, így esett, hogy az egyik pecsét nyitjának titkát öt emberre bízták akkor. Az öt embernek pedig csak külön-külön annyi információt hagytak meg, ami a pecsét egyötödéhez tartozott. Ez az öt ember minden bizonnyal hagyott hátra valami nyomot arra nézve, hogy mi volt az a titok, amit reá bíztak. Annak ellenére, hogy az az öt személy már biztosan nem él, hiszen ez már vagy ezer évvel ezelőtt történt, az általuk meghagyott nyomra azért még ráakadhatunk. Ezért azt a feladatot kapjuk, hogy keressünk olyan nyomravezető tárgyakat, ereklyéket, amelyek alapján majd kideríthetjük, hogyan nyissuk ki a börtön pecsétjét. A helyét már megtalálta Zandalor, amikor az első lezáró varázslat erejét felhasználta a várost védelmező pajzshoz: a Bajnok akadémia alatt húzódó katakombákban.
Miután semmi további információt nem sikerül összeszednünk, kezdjük el felfedezni a várost. Mivel ez egy végigjátszás, természetesen részletesen leírom, hová kell menni, kivel kell beszélni, és milyen küldetéseket kell elvégezni ahhoz, hogy szert tegyünk ezekre az ereklyékre. :-) Ezen kívül megjegyezném még, hogy valahányszor szert teszünk egy ilyen nyomravezető ereklyére, amikor az adott helyről távozni akarunk, egy fénysugár kíséretében hirtelen eltűnünk és Bellegar arénájában találjuk magunkat. Ebben az arénában Behrlihnnel karöltve kell megküzdenünk a Bellegar által megidézett lényekkel, de a legyőzésükre szánt idő mindig egyre kevesebb. Ha meghalunk, vagy nem sikerül az adott időn belül végeznünk, akkor Bellegar újra kristálybörtönbe zár minket és egy korábbi mentéstől kell folytatnunk a játékot - ezért célszerű minden alkalommal készíteni egy mentést, amikor már a felszerelésünkben van az újabb ereklye.

 

A III. ereklye - Clue III

Küldetésadó: Thaddeus

SzennyvízcsatornaA harmadik ereklye Gula uraság birtokában van, azonban az ő házába csakis "csellel" lehet bejutni. Természetesen ehhez is egy sor küldetést kell elvégezni. A sort Bernard nyitja, a Gyógyítók házának vezetője, aki megbíz minket egy nyomozással, hogy derítsük ki, ki lopta el a szegényeknek szánt élelmet (ld. "Gyilkosságra éhezve" küldetés). Először is a két másik, korábban e feladattal megbízott gyógyító, Joramson és Otto nyomába kell erednünk, akik időközben eltűntek. Így első lépésben eljutunk egy koldushoz, aki tovább küld minket a Varjúfészekbe - a bajnokok által lezártnak nyilvánított városrészbe -, ahová azonban csak úgy juthatunk át, ha meggyőzünk egy tünde varázsló lelkét hordozó fát, hogy engedjen át minket a Mardaneus téren (ld. "Nagy fába vágni a fejszét" küldetés). Innen aztán le kell mennünk a szennyvízcsatornába, ahol az ádáz szakács, Dwayne legyőzése után megtaláljuk az életben maradt Joramsont. Innen a kijáraton aztán egyenesen Alzbeta mindenes boltjában bukkanunk ki, s ő meglepetésében mindent bevall: Sir Gula megbízásából dolgoztak ő meg Dwayne, de az uraság egyre több és több ételt követelt, végül kénytelenek voltak már lopni is. Így vagy úgy fejezzük be a küldetést, majd ezzel a tudással menjünk vissza Gula házához. Az ajtó előtt álló őrnek - aki eddig nem engedett be minket - mondjuk azt, hogy Alzbeta küldött minket, mert ő most nem tud jönni. Persze, menjünk csak be nyugodtan. Tegyük meg.
Gula házaAz emeleten igen NAGY meglepetésben lesz részünk. Sir Gula egy hatalmas troll. Eddig valahány embert megkérdeztünk, mindenki elmondta, hogy Gula uraság kalandor, és az utazásain felhalmozott ereklyék és mindenféle tárgyak rendkívül gazdaggá tették őt az idők folyamán. És most erre itt egy terebélyes, gusztustalan, böfögő és még más egyebet is folyamatosan művelő szörnyeteg. Amikor azonban beszédbe elegyedünk vele, megtudjuk az igazságot: átok szállta meg. Vegyük fel tőle a "Súlyos hiba" című küldetést. Ha azonban még nem jártunk Heleonnál, akkor most tegyük meg, mert tőle kaphatjuk meg a szóban forgó ásatások kulcsát. Heleont a Lanilor utcában találjuk meg kicsivel az Ágaskodó csikóhal után. Vegyük fel tőle a "Gyógynövénykivonat" című küldetést, s miután visszahelyeztük a Gula által ellopott ereklyét a helyére, menjünk vissza hozzá. Mire visszaérünk, Gula már újra emberalakban fogad minket és rövid hálálkodás után elrohan a gyűlölt szobából, ahová már jó ideje fogságba ejtette saját súlya és formája. Kezünkbe nyomja a ládája kulcsát, ahonnan mindent kivehetünk, amit csak akarunk. Ebben a ládában azok a holmik vannak, amiket a kalandor évei során felhalmozott. Kiemelten érdekesnek tart egy könyvet, amit egy ősi szarkofágban talált, s amely szarkofág fedelének belső oldalára egy mondatot véstek. Ezt a mondatot ő szépen beírta a könyvbe. Pakoljuk hát ki a ládát, majd olvassuk el a könyvet. A benne talált mondat a következő: "A Mocsári patkány az élet ellentéte."

Tipp: amíg a harmadik ereklye nyomában járunk, hasznos lehet ellátogatni még a Vadfűz udvarház megnevezésű elmegyógyintézetbe, ahol az egyik cellában ráakadunk egy másik trollra, aki pedig szomjúságtól szenved. Ő is ellopott az ásatásról egy másik ereklyét, s ő is megkér minket, hogy tegyük vissza a helyére, hátha így lekerül róla az átok (ld. "Az elátkozott serleg" küldetés). Így egy csapásra ezt is megoldhatjuk.

 

Gyilkosságra éhezve - An Appetite For Murder

Küldetésadó: Bernard

A küldetést a Gyógyítók házában vehetjük fel Bernardtól, a gyógyítók vezetőjétől, aki az emeleten tartózkodik (térkép). Szokjunk hozzá a terjengős stílusához, mert ez lesz rá jellemző a továbbiakban is. A szóáradatból kiderül, jelenleg az egyik legnagyobb problémája az, hogy valaki erősen dézsmálja a szegényeknek szánt élelmiszer készleteket. Az eddig is előfordult, hogy kisebb mennyiséget el-elcsentek, de ez már olyan mértékű lopás, hogy már bűnnek számít. Már elküldte két gyógyítóját, Joramsont és Ottot, hogy járjanak utána a dolognak, de azok eltűntek. Így tehát már nem is tűnik olyan egyszerű lopási ügynek. Mindössze annyit tudott meg tőlük még az eltűnésük előtt, hogy egy Darvesh nevű koldus beszélt nekik valami szennyvízcsatornáról, így hát az első nyomunk a városkapu mellett ücsörgő fickóhoz visz minket. Beszéljünk a koldussal, s ő nekünk is elmeséli azt, amit nemrég látott: egy sunyi alakot, aki egy egész talicskányi húst meg élelmet hurcolt be magával a csatornába a Varjúfészekben. Innen oda kell eljutnunk. Utunkban áll azonban egy óriási fa, aki azonnal végez velünk, ha el akarunk menni mellette. Ezért meg kell oldanunk még a "Nagy fába vágni a fejszét" küldetést, mielőtt folytathatjuk ezt. Ha az megvan, akkor kocogjunk el a fa mellett, majd a várkapun belépve a Varjúfészekbe balra egyenesen előre meg is pillanthatjuk a csatornabejáratot. Célozzuk meg és csörtessünk be rajta. (térkép) Menjünk végig a hosszú folyosón, majd a végén balra megtaláljuk a konyhát. Dwayne az őrült szakács szinte azonnal ránk támad, úgyhogy nyugtassuk le szépen (azért még olvassunk bele a gondolataiba, amíg még van rá lehetőségünk - érdemes). Azért örüljünk neki, hogy nem hívott meg minket vacsorára, mert az üstben ott fő már szerencsétlen Otto, akiért már senki nem tehet semmit. Joramsont viszont engedjük szabadon. A Dwayne-től elvett kulccsal kijuthatunk a konyha végéből kivezető csapóajtón. Ez egyenesen felvisz minket Alzbeta mindenes boltjába. A nő meglepetten fogad minket. Ezután két lehetőségünk van: vagy azonnal megyünk és feljelentjük Bernardnál - ekkor Bernarddal együtt visszatérünk és börtönbe kísérjük a lányt, és Bernardtól szép kis jutalmat kapunk -, vagy elfogadjuk Alzbeta ajánlatát, mely szerint árengedményt ad nekünk, ha nála akarunk vásárolni. Ha ezután jelentjük fel Alzbetat - mert végül is megtehetjük -, akkor ugyan Bernard megköszöni, hogy megoldottuk az ügyet, de a lány felháborodva bevallja, hogy hagytuk magunkat először megvesztegetni, így aztán jutalmat már nem kapunk a gyógyítótól.

 

Mardaneus tér

 

Nagy fába vágni a fejszét - Bark up the Right Tree

Küldetésadó: Nericon

Amikor éppen készülünk lemenni a Mardaneus térre, a hídon átérve egy katona érkezik lélekszakadva, s adja hírül, hogy egy fa nőtt ki a téren és mindenkit megöl, aki megközelíti. A hírrel tovább rohan Augustus tábornokhoz. Mikor leérünk a térre, a barikád előtt egy kis csoportosulást látunk. A bajnokok egy csoportja Casca vezetésével arra készül, hogy megrohamozza a fát. Az egyik katona odarohan, majd egy villámcsapás után holtan esik össze. Beszéljünk Cascaval. Most közelítsük meg mi a fát. A hatalmas növény egy számunkra ismeretlen nyelven mond valamit, egyelőre ezzel nem tudunk mit kezdeni, hagyjuk ott. Kérdezzük meg Cascatól, hogy szerinte hogyan tanulhatnánk meg a fa nyelvét. A válasz persze egyértelmű: keressünk egy szótárat egy könyvtárban. A város egyetlen könyvtára az Ágaskodó csikóhalban van, a Titkos archívum. Ha még eddig nem végeztük el a "Csikóhal saláta" küldetést, akkor most eljött az ideje. Miután legyőztük Ursulat és körbenézhetünk a könyvtárban, keressünk egy kupac könyvet, amelynek a tetején ott hever az Elf ábécé. Ezt olvassuk el és máris megérjük és beszéljük az írott és beszélt ó-elf nyelvet. Térjünk vissza a fához és beszéljünk vele újra. Végre értjük is, mit mond. Ő Nericon, egy tünde varázsló, kinek szelleme hatalmas fákba költözik és megjelenik olyan helyeken, ahol a gonosz felüti a fejét, s megvédelmezi tőlük az élőket. Mi is bemutatkozunk neki, majd megkérjük, engedjen át minket a téren, mert nekünk dolgunk van odaát. Először nem nagyon akarózik neki, de aztán megérzi bennünk a sárkány erejét és megengedi, hogy mi, és csakis mi elmenjünk mellette. De bárki más közelíti meg, meghal. Megbíz minket egy feladattal is, de erről bővebben a "Nericon haragja" küldetésben olvashatsz. Szóljunk Cascanak, hogy mire jutottunk a fával, és figyelmeztessük, ne engedjen át senkit a téren, mert a fa csakis minket nem öl meg. (Persze gonosz tréfát is űzhetünk a bajnokokkal, mondhatjuk azt is, hogy most már szabad az átjárás, és egy katona azonnal neki is rohan, majd holtan esik össze. Ezután mi csak annyit mondunk: bocsi, biztos rosszul fordítottam.)

 

Súlyos hiba - Fat Chance

Küldetésadó: Sir Gula

Gula archeológiai ásatásaAmikor végre bejutunk Gulahoz, a kalandorhoz, kiderül, hogy egy átok szállt rá, amikor ellopott egy ereklyét egy oltárról, amit az ásatásain talált. Mióta magával hozta Bragi, a troll király aranytányérját, folyamatosan éhes, és rettentő éhsége csillapíthatatlan. Elkezdett falni, és annyit falt magába, mint egy troll - s végül maga is trollá vált. Ekkor lefizette Alzbetat, hogy lássa el őt élelemmel, hisz ő már nem tehette ki a lábát az utcára. Hiába undorodik magától, egyszerűen nem tudja, mit tehetne az átok ellen. Mi lenne, ha mi visszavinnénk azt az aranytányért arra az oltárra, ahonnan elemelte? De jó ötlet! Nosza, át is adja nekünk a tányért, elirányít minket a városkapu melletti ásatási területre. A csapóajtó kulcsa azonban Heleonnál, az ál-gyógyítónál van, úgyhogy kénytelenek vagyunk felvenni tőle a "Gyógynövénykivonat" küldetést, mert ekkor kapjuk meg tőle a kulcsot. Ezzel ballagjunk el Gula archeológiai ásatására, majd ereszkedjünk alá a csapóajtón. Amikor leérünk a lépcső aljába, ott a fordulóban törjük össze a vázákat, mert alattuk találjuk meg a Troll barlang kulcsát. Ezzel bemehetünk a jobb vagy a bal oldali ajtón (ez egy kis forduló után válik láthatóvá). Én javaslom a bal oldali ajtót elsőként, mert bár ezzel elhasználjuk a kulcsot, de ebben a kis helyiségben jó cuccokat lehet találni - no meg egy másik kulcsot is a Troll barlanghoz (ez a láda jobb oldalán van a vázák alatt). Tehát a jobb oldali ajtón belépve megpillantunk két hatalmas troll szobrot, előttük egy-egy piedesztállal. Helyezzük el Bragi tányérját a megfelelő oltáron, majd térjünk vissza Gulahoz. E küldetésért nem kisebb jutalmat kaphatunk majd, mint egy kulcsot ahhoz a ládájához, melyben a legbecsesebb gyűjteménye található (köztük a harmadik nyomravezető ereklyével).

Tipp: mielőtt foglalkozni kezdünk ezzel a küldetéssel, hasznos lehet ellátogatni még a Vadfűz udvarház megnevezésű elmegyógyintézetbe, ahol az egyik cellában ráakadunk egy másik trollra, aki pedig szomjúságtól szenved. Ő is ellopott az ásatásról egy másik ereklyét, s ő is megkér minket, hogy tegyük vissza a helyére, hátha így lekerül róla az átok (ld. "Az elátkozott serleg" küldetés). Így egy csapásra ezt is megoldhatjuk.

 

Gyógynövénykivonat - Herbal Medicine

Küldetésadó: Heleon

Ezt a küldetést a "Súlyos hiba" és "Az elátkozott serleg" című küldetésekhez mindenképpen fel kell vennünk, melyek közül az előbbit a harmadik ereklye megszerzéséhez kell kötelezően elvégeznünk. Azonban nem feltétlenül kell ezt a feladatot befejeznünk, vagy Heleonnak visszaadni az italokat.
Tehát az Ágaskodó csikóhaltól néhány lépésnyire ácsorog Heleon és vadul integet. Amikor megközelítjük, pökhendi stílusban megszólít minket, s megkérdi, méltónak tartjuk-e magunkat arra, hogy neki segítséget nyújtsunk. Lehetünk vele udvariasak, vagy kevésbé barátságosak, de azért fogadjuk el a küldetését. Az a kívánsága, hogy szerezzünk vissza neki néhány fiola gyógyitalt. Ezek persze nem akármilyen gyógyitalok, hanem nagyon erősek, és akár egy halálos sebet is képesek begyógyítani. Olvassunk bele a gondolataiba is, akkor kiderül, hogy egy szerencsés véletlen folytán hozzájutott egy rendkívüli gyógyital receptjéhez, de ő ezt úgy állítja be, mintha ő maga lenne oly hatalmas gyógyító. Megemlíthetjük neki a csalást, ekkor erősen alábbhagy az arroganciája. Most, hogy elvállaltuk a feladatot, átadja a Gula archeológiai ásatásába nyíló csapóajtó kulcsát. Ezzel tiplizzünk el a városkapu mellett, az utazók szentélye közelében található ajtóhoz. Menjünk le. Már itt a folyosón is találunk két darabot Heleon főzetéből, onnan lehet könnyen felismerni, hogy kékesen ragyog körötte a levegő. A lépcső aljában a fordulóban a vázákat törjük össze, itt lesz a Troll barlang kulcsa, amivel bejuthatunk a kőajtón (ha a bal oldali ajtó mögötti kis helyiséget is fel akarjuk fedezni, akkor először oda menjünk be ezzel a kulccsal, majd ott is találunk egy másikat, ami nyitja a jobb oldali ajtót). A barlangban találunk még további három fiolával a kék löttyből, ezeket is szedjük össze. Caplassunk vissza Heleonhoz, adjuk oda neki a főzeteket.
Ennek a küldetésnek van egy párja is, de azt már tényleg a mellékküldetések közé tettem. Ha nem tetszik nekünk, hogy Heleon csaló létére begyűjtheti a nagy elismerést, látogassunk el Bernardhoz a Gyógyítók házában, és vegyük fel tőle az "Egy napra egy csaló" című küldetést. Ha az italokat Bernardnak adjuk, természetesen elbukjuk ezt a küldetést.
Van még egy olyan lehetőség is, hogy elfogyasszuk a főzeteket, de ha csak egyet is megiszunk közülük, már elbuktuk mindkét küldetést.